Elindult az Új Széchényi Terv

Új Széchenyi TervOrbán Viktor miniszterelnök, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bemutatta az Új Széchenyi Tervet 2011. január 14-én, Budapesten. Az ünnepélyes indulásnál jelen volt számos politikus, közéleti személyiség, vállalkozó és civil partner, akik hasznos javaslataikkal hozzájárultak az Új Széchenyi Terv kidolgozásához.

Fellegi Tamás kijelentette, hogy a kormány megújította a fejlesztéspolitikai rendszer minden egyes elemét azért, hogy az a lehető legnagyobb mértékben segítse a pályázni szándékozó vállalkozások életben maradását és gyarapodását.   A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány úgy határozta meg a fejlesztési célokat, hogy az egyes ágazati fejlesztések képesek legyenek egymás hatásait erősíteni, és úgy valósuljanak meg, hogy csökkenjenek az országban meglévő területi különbségek.

Új Széchényi Terv

A fejlesztési tárca vezetője rámutatott: a kormány szakított a korábbi gyakorlattal, amely alaptalan és egyéni érdekeket szolgáló ötleteket kiemelten megvalósítandó projektekként kezelt, amivel pénzt, időt és energiát vontak el a valóban nélkülözhetetlen, jól átgondolt és sok esetben saját erőből előkészített és megtervezett közérdekű fejlesztésektől. A megújult fejlesztéspolitika a korábbinál hatékonyabban működő intézményrendszert, jóval egyszerűbb támogatási folyamatot és szabályozást jelent. A korábbi 24 jogszabály helyett egy kormányrendelet összegzi a szabályozást. A kormány számos ésszerűsítéssel egyszerűsítette a pályázást azért, hogy a forrásokat minél gyorsabban, minél hatékonyabban jussanak el a vállalkozásokhoz – jelentette ki Fellegi Tamás. Példaként említette – többek között - az elektronikus pályázatást, az egyszerűbb nyilatkozattételt, a rövidebb adatlapokat, valamint a gyorsabb eljárásokat és kifizetéseket.

Fellegi Tamás bejelentette: a kormány 93 új pályázatot indít 1100 milliárd forint értékben, amelyek támogatására a kibővített pénzügyi eszközöket hozott létre. Ezek révén minden forráshiánnyal küzdő vállalkozás pénzhez juthat. A miniszter a Nemzeti Programok ismertetése kapcsán kiemelte, hogy az Új Széchenyi Tervnek az egyéni kezdeményezések támogatásán túl gondolnia kell közös nemzeti céljaink megvalósítására is. Ezek megfogalmazásakor – fejtette ki a miniszter - kormány figyelemmel lesz a régiók közötti egyensúly és egyenletes fejlődés feltételeinek biztosítására. Fellegi többek között felsorolta az országos útépítési programokat, mellékúthálózat és kerékpárút-fejlesztést, több új híd építését, valamint a GSM-R technológián alapuló korszerű közlekedés biztonsági-, és szervezési kommunikációs rendszer bevezetését. Megemlítette továbbá az Ős-Dráva programot, Tisza-tavi fejlesztéseket, Budai Vár felújításának megkezdését, a Talentis Programot, szegedi ELI szuperlézer programot, a Puskás Ferenc Stadion és debreceni Nagyerdei Stadion felújítását. A miniszter kitért az integrált egészségügyi fejlesztést magában foglaló Korányi Projektre, valamint a közigazgatási hivatalok részeként létrejövő ügyfélszolgálati hálózatára is.

További információ >>